Tudtad, hogy a munkahelyi balesetek elkerülése rajtad is múlik?

8 + 1 hasznos tipp munkavállalóknak a munkahelyi balesetek megelőzése érdekében.


Kezdjük a szomorú statisztikával! A Pénzügyminisztérium Munkavédelmi Főosztályának márciusban közzétett jelentése alapján 2018-ban 23 738, három napnál hosszabb munkakieséssel járó munkabaleset történt Magyarországon, amely az öt évvel ezelőtti adatokhoz képest kb. 20 %-os emelkedést mutat. A jelentésből az is kiderül, hogy a munkahelyi balesetek ágazattól, dolgozói létszámtól, kortól és nemtől függetlenül bárhol, bárkivel megtörténhetnek, tehát Damoklész kardja mindenki feje felett ott lebeg.

A munkavédelmi törvény alapján a munkáltatónak kötelessége a balesetmentes munkavégzés feltételeinek megteremtése, azaz a munkahelyeket úgy kell kialakítania, hogy a munkavállalóit a lehető legkisebb valószínűséggel érje munkahelyi baleset. De biztos, hogy csak ezen múlik a balesetek elkerülése?

A statisztikai adatokból nem derül ki, de a baleseti kivizsgálások során számtalan esettel találkoztam, amikor a szerencsétlenséget a munkavállaló hanyagsága okozta és egy kis odafigyeléssel elkerülhető lehetett volna. Ne gondold, hogy nagy dolgokról van szó! Csakis unalomig szajkózott jó tanácsokról, melyek életeket menthetnek meg.

1. Ismerd meg a munkaeszközödet!

Ismerd meg a munkaeszkozod

A munkahelyi balesetek jelentős része megelőzhető lenne, ha a munkavállaló alaposan ismerné az általa használt gépeket, eszközöket és felszereléseket. Gondolj bele, még egy egyszerű iratmegsemmisítő is képes balesetet okozni, akkor mennyi veszélyt rejtegetnek a komolyabb gépek és szerszámok. Nem elegendő felületesen ismerned az eszközeidet, hanem tudnod kell mi a teendő probléma, vagy meghibásodás esetén. Ne elégedj meg pár perces felületes bemutatással, hanem tanulmányozd a használati utasításokat vagy kérj a felettesedtől részletes oktatást a munkaeszközeidre vonatkozóan. Használatba vétel elött minden esetben győződj meg arról, hogy a gépek, szerszámok üzemképes állapotban vannak-e! Bármilyen rendellenességet észlelsz, jelezd a felettesednek és tegyél meg mindent, hogy a saját és mások egészsége és testi épsége biztosítva legyen! Minél magabiztosabban kezeled a munkaeszközeidet, annál jobban el tudod kerülni az általuk okozott baleseteket.

2. Használj segédeszközt, nem vagy Superman!

Munkahelyi balesetek elkerulese - ne cipelj nehez targyakat

A nehéz tárgyak cipelése és a rossz emelési technikák számtalanszor okoznak balesetet a munkahelyeken. Szerencsésebb esetben csak könnyebb megerőltetésről van szó, de gyakran történik komolyabb fizikai sérülés, mint pl. gerincrepedés, végtagok beszorulása, zúzódása, törése vagy csonkulása. Sokszor hiába áll rendelkezésre mindenféle segédeszköz az anyagmozgatásra, a dolgozók nem minden esetben használják ezeket. Sokan alulbecsülik a mozgatandó tárgy súlyát és/vagy felülbecsülik a saját képességeiket. A munkáltatód azért biztosít számodra anyagmozgató eszközöket, hogy megkönnyítse a munkádat és megvédjen a balesetektől. Használd öket minden alkalommal!

3. Használd az előírt védőfelszerelést!

Munkahelyi balesetek elkerulese - hasznalj vedofelszerelest

A védőfelszerelést éppen azért hívják védőnek, mert megvéd az esetleges balesetektől. Tudom, sokkal kényelmesebb az oldaladra akasztani a védősisakot, vagy zsebre vágni a védőkesztyűt, de ne engedj meg magadnak ilyen lazaságokat, hisz soha nem tudhatod mikor kerülsz veszélyes helyzetbe. Ha a munkakörödhöz védőfelszerelés van előírva, annak az az egyszerű magyarázata, hogy balesetveszélyes munkát végzel. A saját biztonságod érdekében folyamatosan használd a munkakörödhöz meghatározott védőfelszereléseket!

4. Tartsd szabadon a közlekedési útvonalakat!

Hagyd szabadon az utvonalakat

– Ottfelejtett doboz, létra, szék, zsák, felmosóvödör…
– Felbotlott, elesett, elcsúszott, keresztülvágódott…
– Megrándult, kificamodott, eltört, agyrázkódást kapott…
Ilyen, vagy ehhez hasonló következményei lehetnek, ha a közlekedési útvonalak nem járhatók be szabadon. Mindez nagyon egyszerűen elkerülhető lenne. Tedd helyre, rakd el, pakold el, töröld fel! Nem számít, hogy nem te hagytad ott! Ha példát mutatsz, a többiek követnek.

5. Dolgozz tisztán és józanul!

Munkahelyi balesetek elkerulese - ne dolgozz masnaposan

Egy iszogatós este utáni munkanapon az alkoholszonda valószínűleg már nem fog elszíneződni, de biztonsági szempontból a másnaposan végzett munka komoly veszélyeket rejt magában. Számos vizsgálat kimutatta, hogy az alkohol fogyasztása a szervezetünket másnap is jelentősen befolyásolja ami a lelassult gondolkodásban, a csökkenő rövid- és hosszútávú memóriában és a tompuló reakcióidőkben mutatkozik meg. Másnaposan a szervezet fizikai és mentális állapota meggyengül, aminek következtében a munkahelyi balesetek bekövetkezési esélye többszörösére növekszik. Éppen ezért mondj nemet az alkoholra, ha másnap dolgoznod kell!

6. Szakítsd meg a monotonitást!

Munkahelyi balesetek elkerulese - szakitsd meg a monotoniat

A monoton munkát végző ember figyelme bizonyos idő után lankad, a koncentrációs készsége csökken, ami könnyen balesethez vezethet. Amennyiben monoton munkát végzel, szakítsd meg a monotonitást bizonyos időközönként! Mindez jelenthet egy pár perces frissítő testmozgást vagy más típusú munkavégzést, a lényeg a monotónia megtörése, ami jó hatással van a figyelmedre, a koncentrációdra és a teljesítményedre egyaránt.

7. Jelezd a problémát a felettesednek!

Munkahelyi balesetek elkerulese - jelezd a problemat a felettesednek

Kilazult konnektor, sérült vezeték, mozgó lépcsőfok, kitört lábú szék, kiborult olaj és még sorolhatnám, mennyi apróságnak tűnő hiba tud komoly balesetet okozni. Ezért bármi olyat látsz, amit a saját otthonodban is veszélyesnek ítélnél meg, de te magad nem tudod megszüntetni, mindenképpen jelezd a felettesednek! A munkáltatónak törvény által előirt kötelessége a biztonságos munkakörnyezet megteremtése, amit könnyebben fenn tud tartani, ha a munkavállalók jelzik felé az általuk észlelt rendellenességeket.

8. Figyelj oda a kollégáidra!

Munkahelyi balesetek elkerulese - figyelj a kollegakra

Most bizonyára azt gondolod, hogy mindenki vigyázzon magára, és neked semmi közöd ahhoz, hogy a kollégád mit csinál. De hidd el, bárkivel előfordulhat, akár veled is, hogy akaratlanul olyat tesz, ami veszélyezteti a saját, vagy mások egészségét, biztonságát. Tedd a szívedre a kezed! Te soha nem álltál még fel egy asztalra rakott székre, hogy a függönyt leszedd vagy csillárt szerelj? Ilyen leleményes megoldásokat nem csak otthon, hanem a munkahelyen is képes bárki kitalálni, nem gondolva az esetleges súlyos következményekre. Ezért fontos, hogy ne fordíts hátat, ha bármi olyat látsz, ami balesetbe torkollhat, hanem figyelmeztesd a kollégádat a lehetséges következményekre!

+1 * OLVASD EL korábbi bejegyzésemet a munkavédelmi oktatás fontosságáról!

“Munkavédelmi oktatás – miért vedd komolyan?”